Bankó Ákos

The MAN

Bankó Ákos (Budapest, 1975. november 26. –) magyar vállalkozó. – nős, két gyermek apja, a hazai vendéglátóipar meghatározó szereplője, aki jelentős sikereket ért el a rendezvénygasztronómia és a vendéglátóhelyek üzemeltetése terén.

Szakmai pályafutását tizenéves korában kezdte, családi vállalkozásukban dolgozva, amely az elsők közé tartozott Magyarországon, amelyek keleti ételeket, köztük gyrost kínáltak. Ákos az első magyar gyros-mesterek egyike. Később katonai szolgálatot teljesített törzsfőnöki rajparancsnoki beosztásban, végül kiképző szakaszvezetői rangban, majd a Lalibela Kft.-nél helyezkedett el, ahol rendezvények szervezésével és vendéglátási szolgáltatásokkal foglalkozott.

1990-es évek végén saját vállalkozásba kezdett, kezdetben két kisebb vendéglátóhelyet nyitott, majd kiterjesztette tevékenységét kitelepüléses rendezvényekre. Az évente 80-100 rendezvényt kiszolgáló cég népszerűsége gyorsan nőtt, amely lehetőséget teremtett számára, hogy az ország legnagyobb fesztiváljain és eseményein is megjelenjen, mint például a Sziget Fesztivál, Balaton Sound, VOLT Fesztivál, EFOTT és a Tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál.

Vendéglátói tevékenysége kiterjedt nagyszabású események teljes catering szolgáltatására is, mint a kecskeméti repülőnapok, ahol 220 ezer fő ellátását szervezte meg, valamint a Puskás Ferenc Stadion nagyszabású koncertjein (Metallica, Depeche Mode, Pink Floyd) biztosított teljes vendéglátást.

2002-től tíz éven át üzemeltette a Gödör Klub egységét. Ezzel párhuzamosan további jelentős vendéglátóhelyeket nyitott, köztük a Silenus Pub-ot, valamint az Instant nevű szórakozóhelyet. 2013-ra már több mint harminc vendéglátóegységben volt tulajdonos vagy társ. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre nagyobb hangsúly került a nagy kapacitású vendéglátó egységekre, étteremláncolatokra és a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokra.

Barátjával saját márkás italok fejlesztésébe kezdett, amelyek közé tartozik a Forrás pálinka, Magamnak Főztem, Brebis, Bankó sör és Búzavirág Gin. Vállalkozása nemzetközileg is bővült, részt vett vendéglátóhelyek létrehozásában és üzemeltetésében Németországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban (Hollywood) és Ausztriában (Bécs).

A COVID-19 járvány időszakában cégcsoportja további bővülésen ment keresztül, amelynek eredményeként több mint 60 vállalkozást működtet, a tulajdonában lévő cégcsoport több mint 1500 főnek biztosít munkát.

Azóta minden évben megfogadja : “több üzletet nem nyitunk!” de 2014 óta ezt egyetlen évben sem sikerült tartania.